Végre itt!

Szép napot mindenkinek! Végre, itt vagyok! Valahogy kiizzadtam magamból, hogy amin már lassan egy éve gondolkodom, megszülessen. Egy kis magyarázat! Az URL címem ékezettel így szól: Utazás az agyamban ( ha valaki netán úgy olvasta volna, hogy Utazás az ágyamban!! Micsoda különbség...)
Tudom, hogy a kezem nem üti le oly gyorsan a betűket, ahogy a gondolatok cikáznak az agyamban. De, ha jól meggondolom, ez nem nagy baj, így az ujjaim moderálják első körben a gondolataimat.

Az utolsó késztetés Marci fiam tegnapi megjegyzése volt: Anya, mikor kezded már írni a könyved?
Eddig ezért nem láttam hozzá, mert gőzöm sem volt, hogyan... Kicsit nagyon maximalista vagyok , szeretem, ha mindent tudok arról, amit csinálok. No, ez most a bloggolásról nem így van, ez is egy bizonyíték a magam számára, hogy új időszámítás kezdődik...

2010 február 2-át írunk, és nekem már csak 3 hónapom és 4 napom van arra, hogy a magamnak tett igéreteket beváltsam. 55, ötvenöt, félszáz plusz öt - hány féleképpen írhatom még le, hogy közeledik az egyik nevezetes nap az életemben. Azon a bizonyos napon már ötvenöt éve lesz, hogy itt tartózkodom ezen a FÖLDÖN.
Gombócból nagyon sok, emlékekből - már ami megmaradt a fejemben - már kevesebb. Nem mondhatom el, hogy csak a szépre emlékszem, de a legszebb emlékekből merítek erőt a magam továbbcipeléséhez.

A magamnak tett igéretről: visszatérni ahhoz az ÖNMAGAMHOZ, ami én vagyok, de az elmúlt tizen évben beburkoltam a derekam és fenekem köré hízlalt magánnyal, kényszeres lettem oly sok mindenben, ellustultam a MAGAM-MAGAMÉRT tettekben. Már régóta bizonyosság számomra az a sejtés, hogy kellenek a külső kihívások, késztetések, hogy teljesíteni tudjak: most a kerek évforduló - én mindig öt években mértem életem szakaszait, ezért is szerettem a 0-val, vagy 5-sel végződő évszámokat, éveimet-, a keresztlányom esküvője, új munkaterületek meghódítása ez a külső késztetés.

Igy első ténykedésként ma, hajnalok hajnalán az ágyban eszmélve elkezdtem a tornát. Csináltad már, hogy a két fenékpartodat, amilyen gyorsan csak tudod, az izmok összerántásával egymás felé közelíted 100-szor, háromszázszor? Ezt követte jónéhány lábemelés, és nézd, kitisztította az agyamat és már röpültem is a számítógép felé, hogy VÉGRE ELKEZDJEM a bloggolást!

Nagyon friss még az élmény: pár napja láttam az AVATÁR c. filmet 3 D-ben. Igaz volt minden hír, ami korszakalkotásról mesélt. Számomra csoda volt a MÁTRIX, a Gyűrűk ura, ( a HARRY Pottert nem láttam), de ez a film mindegyiket felülmúlja. Amikor néztem, nem jutott eszembe, hogy micsoda technikai trükkök kellettek egy-egy jelenet megformálásához, hanem odakívánkoztam ebbe a világba: ahol minden idegszál , a fűé, az emberé-állaté összekapcsolódott, érezték egymást egy lelket simogató látványú természetben. Az a gyanúm, hogy a mi világunkban is így van ez az egymás érzékelésével, csak bennünk még nincsenek a szenzorok élesre hangolva, és a belső hangjaink, az egónk rikácsolása elveszejti a finom rezdülések hangjait.

No, indulnom kell pénzt keresni, pedig még eltöltöttem volna két cigarettányi időt itt.