JABULÁNI és VUVUZELA

Két hete minden este foci megy tv-ben. Hol rátapadok a képernyőre, hol csak  háttértévézek.

Ma este éppen az USA- Ghana meccs megy, amit a szemem sarkából látok, most lett éppen 1-1, az amerikai 11-sel.

Amúgy nem vagyok nagy foci rajongó, az itthoni fociban nincs is semmi érdekes számomra.

De ez a négyévenkénti IGAZI FOCI mindig magával tud ragadni. Itt látom a játék minden szépségét, a cseleket, az erő feletti küzdést, az olykor megható csapatszellemet, az egyéni bombasikereket és tragédiákat.

Ma a WEST END-ben voltam, és a korlátokon a VB pillanatfelvételeit láttam nagy tablókon. Irígylem a fotósokat, akik ilyen képekbe tudták fagyasztani a test-test elleni küzdelmet a labda birtoklásáért. Az állóképek mozdulatlanságuk ellenére vissza adják az egymásnak feszülő izomerőt és mentális energiákat.

Ami miatt ez a VB még közelebb áll a szívemhez, az a 2007 februári 10 nap élménye, amit Dél-Afrikában töltöttem.

Már az odautazás is rekord paraméterekkel bír: Londonból felszállva 10.000 m magasan 11 órát a repülőgépen töltve a pihentetőül levett cipő már nem nem akart jónak lenni a megdagadt lábaimra. Az éjszakai úton a légköri turbulenciák dobálták a gépet, így az alvásba menekültem a " lesz, ami lesz ! " nyomasztó gondolatával.

De a télből a nyárba való „teleportálás” végül is sikeresen zárult.

Még nem jártam idegen országban azelőtt, ahol a szélsőségek végpontjai ily látványos módon tárultak fel.. Az arany és gyémánt országa, ahol tíz, meg tíz ezrek bádoglemez kunyhókban élnek. Az idelátogatókat minden széppel, jóval fogadják és kínálják az idegenforgalmi látványosságok helyein, de a pazar nagyvárosok közötti utak mentén feltárult a mélységes szegénység. Pretóriában nem engedtek kiszállni a buszból az appartheid feketékbe beégett rossz szelleme miatt.

 Távolban a Tábla-hegy

Az ország természeti adottságai is páratlanok: Fokvárosban a Tábla-hegy olykor a felhők puha paplanába burkolózott, a csúcsra vezető egy szál drótkötélen himbálódzó kabin körbe-körbe forog, hogy teljes legyen a panoráma a felfelé vezető úton.

A Cityben egy fiatal ember a gyémántműhely üvegkalitkájában csiszolta az ásványt gyémánttá, 5 évet kellett tanulnia, hogy ezt a különleges feladatot végezhesse.

 Szélnek feszülve a Jóreménység fokánál

A Jóreménység-fokánál az Indiai és az Atlanti óceán habjai csaptak össze a hatalmas erővel fújó szél kiséretében.

 Folklór műsor GOLD REEF CITY-ben

Johannesburg mellett építették fel Gold Reef City-t , minden épület és relikvia olyan benne, mintha 100 évet visszautaztunk volna az időben. Alászálltunk az aranybánya mélyére, ahonnan a kétrét görnyedt bányászok verejtékével keverten került a kőzet a felszínre, melynek jó , ha 1%-a rejtette a nemes anyagot. 

 Pilgrims Rest-ben az étterem konyhásai rögtönzött músorukkal zárták az ebédidőt

Tovább utazva az országon át, az egykori aranyláz idejében virágkorát élő Pilgrims Rest falucskában pihentünk meg.

          BIG FIVE                 a zsiráf családfővel szemezve

Különleges élmény volt egy közép-európai számára a pingvinek, fókák, majmok látványa természetes élőhelyükön. A Kruger Nemzeti Parkban a BIG FIVE nyomában jártunk az éjszakai és nappali szafarin, a folyón viziló családok és a homokparton napozó krokodilok között hajóztunk

 Hegyek és emberek a kanyon felett

Minden olyan hatalmas méretű – a távolságok, a mélységek és magasságok, a dús erdővel borított és a természet erőivel átformált kopár hegyek, kanyonok, vízesések, a felszíni ércbányászat mesterséges kráterei, melyek a repülőről holdbéli táj képzetét keltik.

A túra Sun City-ben végződött, a szárazföld közepén élere hívott földi paradicsomban, ahol minden a nagyra becsült és tehetős vendéget szolgálja. A casinók sora, a pazar szállodák, a homokos tengerpartot iimitáló strandok, ahol a pálmafák árnyékában pihenőkkel barátkoznak a kis szürke makimajmok – igazi kuriózum volt nekem, aki akkori cégemtől kapott jutalomútként jutottam el ebbe a csodálatos országba.

Itt érjen véget az élmények felidézése, hisz vége a meccsnek is: Ghana győzött 2:1-re.

Csapatban jó....

Vége a májusnak, és elkönyvelhetem, hogy bár munkás volt, tele kétséggel, megingással, bizonytalansággal, de mivel már jó ideje a WU- WEI szellemében vezetem életemet, azaz hagyom a történések megerőszakolás nélküli kiforrását, és mert hitemet a pozitív változásban semmi sem tudta megingatni – a végén kikerekedett az óhajtott végeredmény.

Nem tudom Te hogy vagy vele, vagy voltak-e akár rövid időszakok is az életedben, amikor kiürült a tér körülötted, és jól esett a viszonylagos csend, nyugalom..... A kiürülés nálam önmagam szándékától vezérelt volt. Egy nehéz, gubancos, sikerélményektől mentes, terhelt időszak után én magam óhajtottam a visszavonulást a frontvonalból. Kívántam, hogy engedtessék meg nekem, hogy csak csendben tegyem a dolgom a létfenntartásért, a feladatállítás ne az én gondom legyen. Beszűkítettem így mind a mozgásteremet, mind a felelősségi körömet, letompítottam érzékeimet a világra. Vagy pontosabb, ha úgy fogalmazok, hogy a körülöttem lévő világ aktív cselekvőjéből annak szemlélődőjévé váltam. Ez utóbbi állapot volt a legnagyobb élménye ennek az inaktív időszaknak.

Jó időszak volt ez a mentális energiák pihenésére, a gondolatok rendezésére, az érzések feldolgozására és nem utolsó sorban önvizsgálatra. Ennek a regenerálódási folyamatnak óhatatlan következménye volt nálam - így visszagondolva az eltelt időre- , hogy egyszer csak azt kezdtem érezni, hogy a felgyülemlő erő elkezd belülről feszíteni, a többletenergia feladatért kiállt. Ennek felerősítését szolgálta, hogy rá kellett jönnöm, hogy közel 30 éves vállalkozói lét után az alkalmazotti lét nem nekem való. Legdurvább a hozzáadott érték teremtésem anyagi ellenszolgáltatása volt.

Mivel aktív, munkával töltött életem túlnyomó részében magam kerestem és biztosítottam a feladatokat és a hozzárendelt javadalmazást – bármilyen göröngyössé vált is ez a válságos időkben - újra ez az állapot vált kívánatossá. Egyre nehezebben viseltem azt a kötöttséget, hogy az életem hajójának nem a kormánylapátjánál állok, hanem egy kis fogaskerékként kényszerpályán mozgok egy másik hajó gépházában. Hiányoztak a szabadságfokok, hiányzott a kihívás, a fejlődés. És még valami – ez az időszak nem vitt közelebb saját céljaim megvalósulásához.

Különleges élményem volt az elmúlt napokban .Van az úgy, hogy akinek minden karácsonykor a habcsók evése szertartás volt a karácsony fa alatt, és egy hosszúra nyúlt külszolgálat idején – , más karácsonyok, más szokások - elmaradt ez a szertatása, - mikor újra az itthoni fa alatt majszolja a cukorédes karikát, akkor döbben rá, hogy mennyire is hiányzott azokban a távolban töltött ünnepeken ez az íz. No így hatott rám ez az élmény.

Csapatban jó... Új célokért szövetkeztem fiaimmal – milyen csodája az életnek, a szülőségnek ez - , akikben értelmes, azonos hullámhosszon gondolkodó igazi társakra leltem. Micsoda energiákat szabadítottak fel bennem, átvéve felelősségi köröket, ugyanakkor hozták saját fiatal lendületüket, életszemléletüket.

Amikor még egyedül voltam a hajónkon kapitány, fedélzetmester és a hajósinas is egy személyben, nem egyszer azt kívántam, bár csak megoszthatnám ezeket a feladatokat ugyanolyan tulajdonosi szemlélettel bírókkal. Akkor fiaim még a kényelmes utas pozícióban élvezték, vagy szenvedték a hullámok játékát, én pedig erőn felül béleltem kajütjüket, olykor a kormányzás rovására is.

De lám nem volt semmi sem hiába való.....

Ha erőfeszítéseim sikere ez, ha tévedéseim jóvátételének esélye ez,

ha a folytonos megújulni tudásom ajándéka ez –

hálásan köszönöm MINDENKInek, aki eddigi életemre hatással volt.

Tehát az élmény, az egy irányba mutató közös célért való együtt gondolkodás és tett élménye.

Túl ezen annak is az élménye, hogy az azonosan kondícionált emberek energiája nem összegződik csupán, hanem hatványozódik.

Erről az alappontról kiindulva vágok bele abba az új vállalásba, ahol a ma még számomra idegen emberek csoportjában megteremtsem ezt az élményt, a maguk és persze a magam hasznosulására. Ma még a vezetői feladatokra való felkészülés fázisában vagyok, szedem össze az információkat, ismereteket. Nagy kihívás, nagy elvárásokkal, az eredményekhez társuló megbecsüléssel .

Nos, így zárult le mára már visszavonultságom időszaka .

ÚJ ESÉLY - ÚJ TÉT – ÚJ NYEREMÉNY

ÚJRA KEREKEDIK A VILÁG

Bölcs gondolatok másoktól:

Vigyázz arra, hogy soha ne kapkodj, s munkádban, a társaséletben, igen, a köznapi cselekedetekben is engedelmeskedj a tények és helyzetek szigorú következetességének. (...) Van egyfajta kézügyesség az emberi feladatok alján; ezt nem árt megtanulni. Ha megfogsz valamit; fogd két kézzel és erősen, ha elengedsz valamit, engedd el tudatosan és minden következménnyel, ha szólsz, álljon szavad az időben, mint a kő, ha örülsz valaminek, örülj fenntartás nélkül. /Márai Sándor

Úgy gondolkodjatok, mintha minden gondolatotokat lángbetűkkel írnák fel az azúrkék égre, hogy mindenki láthassa azokat. És ez így is van. Úgy beszéljetek, mintha az egész világ egyetlen fül volna, amely azt hallgatja, hogy mit mondotok. És ez így is van. Úgy cselekedjetek, mintha minden cselekedetetek a saját fejetekre szállna vissza. És ez valóban így is van./Mikhail Naimy

Az öregek, a régiek tudták még, kell, hogy időt szakítsunk magunkra, önmagunk és az egész teremtett világ megfigyelésére. Tudtak figyelni, tudtak várni, tudtak csendben lenni. Ismerték minden földi és égi feladat pontos helyét, idejét, s ha elbizonytalanodtak olykor-olykor, vártak és befelé hallgatóztak. /Schäffer Erzsébet