Nem véletlen, hogy alig néhány igazi jóbarátja lesz az élete folyamán az embernek. Nekem is van sok barátom, de jóbarátaim száma egy kezemen elfér. Vannak barátságok, melyek még fejlődésben vannak ,még kell az idő próbája, a megismerés mélyülése, a bizalom megerősödése, a közös élmények sora.
Van egy jóbarátnőm, akivel a 19 évig tartó különleges barátságunk - 19 évig mindennapjai nagyrészét nekem szentelte, velem dolgozott - az én botorságom miatt majdnem megtört...
Legyen ez a hely arra, hogy megkövessem... és köszönöm, hogy jó emlékkel megtartott lelkében. Vele éltem át a lelki szimbiózis élményét - neki megvolt a képessége, hogy szavak nélkül is átérezte, amit én éreztem, megélte a eleven fájdalmat, ha nekem fájt, és sokszor megható szeretettel, gondoskodással vett körül. Ma már földrajzilag és élethelyzetben is messze vagyunk egymástól, de az együtt töltött idő mindkettőnk számára meghatározó korszak volt.
A másik két jóbarátom közül az egyiküket 40 éve, a másikukat kettő híján 20 éve ismerem. Mindkettő jóbarátomra igaz, hogy vethetett a sors bármerre, változhattak a körülményeink jobbra, vagy rosszabbra – ők mindig megmaradtak nekem. Mindegy, hogy naponta, vagy félévente hallottunk a másik felől, a kapcsolat fonalát minden rossz érzés nélkül fel tudjuk venni.
Az ő kiváltságuk, hogy úgy ismerhetnek, ahogy és amilyen teljes pőreségemben vagyok. Minden manír, minden álca nélkül.
Látszólag úgy egyébként barátságos vagyok mindenkivel, hamar oldani tudom a feszélyezettséget, rá tudok hangolódni a másikra. Mivel szeretem a harmóniát magam körül, ezért teszek is, létrehozom és óvom a jó hangulatot. Nem viszem ki a belső vívódásaimat a külvilágomba.
A jóbarát már olyan közelségbe tud kerülni hozzám, hogy átlát a burkon, lát engem minden halmazállapotomban, mert ott van közöttünk a bizalom. A bizalom bizonyossága, mely az évek alatt épült ki lépésről lépésre, szóról, szóra, gondolatról gondolatra. A tudat, hogy a jóbarát már nem csak a szemével lát és a fülével hall engem, hanem a lelkével is. Hogy valami megfoghatatlan egymásra hangolódás okán őszinte érdeklődéssel figyel, meghallgat, gondol velem, gondolkodik rólam.
Az egyik jóbarátom nő. Együt
t koptattuk a gimi padját, ott még csak méregettük egymást. Aztán amikor újra találkoztunk, ő már három gyermek anyja volt. A közös sors –én akkor voltam első szülött fiammal áldott állapotban – összemelegítette lelkünket. Azóta kísérjük gondos odafigyeléssel egymás élet. Az elmúlt időben megint térben közel kerültünk egymáshoz, így újra szinte napi kapcsolatban vagyunk. Olyan megnyugtató, hogy van kivel megosztani, ha bármi bánt, ha öröm ér. Életpályánk annyira másként alakult, neki nagy családja van, nekem parányira szűkült, ő a nagyobb biztonságra törekedett, én mindig a vállalkozó szellem voltam. A külső szemlélő nem talál bennünk semmi közös vonást. Mégis kialakult közöttünk egy szeretettel átitatott elfogadás, képesség a másik örömében-bánatában való osztozásra. A titkot megfejteni nem tudom, de sokszor csodálattal gondolok arra, miből mivé alakult ezalatt a 40 év alatt ez a kapcsolat és benne mi ketten.
A másik jóbarátom férfi. Persze most felmerül azokban, akiknek még nem volt más nemű jóbarátjuk, hogy ez igy nem is lehetséges. 
Persze, férfi és nő között a barátkozás átcsaphat szerelembe, de ha a közös jövőre nincs lehetőség, a rózsaszín köd eloszlása után szerencsés esetben megmarad a barátság.
Nem hiszek az első felindulásra-szerelem alapján született ásó-kapa-nagyharang eskükben. A szerelem vakító takarásában az ember jószerivel csak magát, az új helyzetét szereti , szereti, hogy szeretve van, de a másikkal és a kapcsolat ápolásával alig foglalkozik. Aztán jön a kijózanodás, a rideg valóság, a csalódás, az " ...én nem ilyen lovat akartam... " felismerés., amikor két vadidegen ember áll egymással szemben, akiknek a fejlődési iránya , akarata is ég és föld távolságra van egymástól.
Minden tartós emberi kapcsolatnak az a titka, hogy úgy tud benne fontos lenni a másik, hogy közben önmagad is folyamatosan fejlődhetsz. Nem hiszek az önfeláldozó, vagy a kisajátító emberi viszonyokban-legyen az barátság, szerelem, házasság vagy szülő-gyerek kapcsolat. Ha mindkét fél megtalálja a másikban a hozzáadott értéket, ha erősítik egymást saját értékeikben, ha elfogadják gyengeségeiket, hibáikat. Amikor már szavak nélkül érzik a másik érzéseit, gondolják a másik gondolatát. Ha kaukázusi krétakörbe kerülve el is tudja engedni a másikat, ha annak az az üdvös.
Ehhez persze a kapcsolatban levők érzelmi intelligenciájának már nem általános iskolai szinten kell állnia. Megnyugtató lehet mindenkinek, hogy az ÉLET az ő iskolájában gondoskodik a leckékről, a terepgyakorlatról és addig és annyiszor van feladva az ismétlés, míg meg nem tanuljuk jó csinálni.
Az én jóbarátommal lassan húsz éve nem múlik el úgy nap, hogy pár szót legalább az éteren át ne vált
anánk. Ma már talán felületesnek tűnik sokszor ez a párbeszéd, de ott belül mélyen mindkettőnkben él az igénye annak a tudatnak, hogy a barátság él...
Nekem nagyon értékesek ezek a jóbarátságok, hát őrzöm, ápolom őket, mert éltetőek, erőt adóak, lelket melegítőek. Csak remélni tudom, hogy én is ez vagyok számukra.
KÖSZÖNET
MINDEN BARÁTNAK ÉS JÓBARÁTNAK,
AKIK HOZZÁSEGÍTENEK
JOBBÁ, BÖLCSEBBÉ, SZERETHETŐBBÉ VÁLNOM!
Mások így gondolkodnak a barátságról...
Barát az, akire figyelsz, mert fontos számodra a
sorsa. És figyel rád, mert fontos számára a te sorsod. Barát az, aki megért - s akit mélységesen megértesz. Nem tudtok egymásnak hazudni. Túl közel van. Mintha magaddal beszélnél.
Ha te meg én barátok vagyunk, akkor a kapcsolatunkat áthatja egyfajta várakozás.
Amikor látjuk egymást, vagy távol vagyunk egymástól, ott vibrál a levegőben az együttlét, a nevetés és a beszélgetés várakozása. Ennek a várakozásnak nincs konkrét meghatározása; eleven és dinamikus, és minden, ami kialakul az együttlétünkből, az a valami különleges, egyedi ajándék, amelyen senki mással nem osztozunk. /William Paul Young
Egy igaz barát ismeri a gyengeségeidet, de megmutatja neked az erőidet; érzi afélelmeidet, de megerősíti a hitedet; látja az aggodalmaidat, de felszabadítja a lelked; felismeri a korlátaidat, de hangsúlyozza a lehetőségeidet.
